2016. július 23., szombat

10 DOLOG, AMI HASZNOSSÁ TESZI A NYARAT

Heey! ♥ A mai bejegyzés igencsak meglepőnek tűnhet, hiszen ehhez hasonló még nem volt a blogon annak ellenére, hogy bennem már régóta érlelődött valami ilyesmi. A helyzet az, hogy mindig is szerettem listákat írni, olyasmiket, mint amilyet például most is olvashattok tőlem, éppen ezért tervezem a blogot a fő témáján, vagyis a történeten kívül egy ilyen irányba is elvinni. Ennek keretein belül pedig érdekesebb cikkeket, a tapasztalataimat és a véleményemet fogom megosztani mindenféle (éppen aktuális) témáról. Persze nem feledkeztem meg a történetről sem, és tudom, hogy így is késésben vagyok, de még további türelmeteket szeretném kérni, sajnos egy kicsit még várnotok kell a következő fejezetre. Éppen két utazás között vagyok (az egyik mögöttem, a másik előttem), szóval nem nagyon akad időm írni, ez a bejegyzés is igazából egy régi, belső késztetés miatt született meg, amit már nem tudtam magamban tartani. Remélem, azért valamennyire kárpótol benneteket ez a kis könnyed, de annál hasznosabb nyári bejegyzés, ami gyakorlatilag önmagunk fejlesztésére fókuszál, és arra próbál ösztönözni, hogy töltsd a vakációt igazi kikapcsolódással. J Kellemes olvasást kívánok tehát a „10 dolog, ami hasznossá teszi a nyarat” című listámhoz!
 
 
~Cassie T. Mendez ♥



 
1.      Nyelvtanulás
Hogy a saját helyzetemből induljak ki, nekem körülbelül mostanság van itt a megfelelő idő, hogy letegyem a középfokú angol nyelvvizsgámat, viszont egész tanévben úgy éreztem, nem állok rá készen, főleg mert a beszéd mások előtt magyarul is nehezemre esik. Elhatároztam tehát, hogy nyáron a fő célom az angolom fejlesztése lesz. A vakáció egyébként is egy remek alkalom a nyelvtanulásra, sokan például akár több hetes tanfolyamokra is mennek ilyenkor. Én idén valahogy nem jutottam el odáig, hogy hasonló oktatáson vegyek részt, éppen ezért kezdtem saját magamtól leülni, és angolozni, ami sokkal szórakoztatóbb is, hiszen saját magadnak találhatod ki a módszereidet. Persze nem olyasmikre kell gondolni, hogy elővettem a vastag nyelvtankönyvet, esetleg magoltam a szótárat, hiszen erről szó sincsen. A nyelvtanulás ennél jóval egyszerűbb és hasznosabb módjai például a filmnézés vagy a könyvolvasás, amelyek közben nemcsak tanulsz, hanem kikapcsolódsz is. Nálam egyébként a filmnézés nem szokványosan zajlott, én a pár perces videókat választottam, azok közül is a motivációsokat. Kerestem angolul, angol felirattal egy motivációs kisfilmet, kiírtam belőle az idegen szavakat, majd addig hallgattam, amíg maximálisan meg nem értettem az egészet. És tudjátok, mi volt a jó ebben? Közben folyamatosan motivált is a videó. J
 
2.      Hobbiűzés
Ki ne szenvedett volna iskolaidőben amiatt, hogy szemernyi ideje sincsen a hobbijainak hódolni, például írni, rajzolni, fotózni, táncolni stb. Ahelyett, hogy ezekkel a tevékenységekkel töltöttük volna ki a hétvégéinket, hétköznapi délutánjainkat, egyfolytában tanulnunk kellett, a hobbijainkra pedig legtöbbször csak minimális időt tudtunk rászánni. De végre itt a nyár, amikor felhőtlenül belevethetjük magunkat a legkedvesebb elfoglaltságainkba, használjuk is ki rá az alkalmat! Nem szabad hagyni, hogy a nyári lustaság eluralkodjon rajtunk, hiszen olyan dolgokban tevékenykedni, amit igazán szeretünk, az nemcsak kellemes, hanem végtelenül hasznos is.
 
3.      Kimozdulás
Ha itt a nyári szünet, akkor ránk zúdul olyan mennyiségű szabadidő, amit kár lenne elpazarolni azzal, hogy otthon punnyadunk. A kimozdulás lényege egyszerűen csak annyi, hogy elmentek a barátaiddal fagyizni, mozizni vagy csak sétálgatni pár órára. És ha már bloggervilágban vagyunk, akkor azt is fontos megemlíteni, hogy egy-egy ilyen kimozdulás után sokkal több kedved lesz alkotni, írni, vagy bármilyen más alkotói tevékenységet űzni, mintha csak egész nap a szobádban ülve vártál volna egy jó ötletet. Az ihlethez benyomások kellenek, ezt pedig egy kis kimozdulással azonnal elérheted. A legjobb, ha minden héten megpróbálsz szervezni kisebb-nagyobb programokat a barátaiddal, akik biztosan vevők lesznek rá, de egyébként ajánlatos a családot is bevonni.
 
4.      Sportolás
Sportolás? A legmelegebb évszakban? Néha valóban elképzelhetetlennek tűnik egyáltalán megmozdulni is ebben a hőségben, viszont ne feledkezzünk meg arról, hogy kánikula ide vagy oda, a mozgás az egy igen fontos létszükségletünk, nem szabad még nyáron sem hanyagolnunk. És mindamellett, hogy rengeteg mozgásforma létezik, ahol nem fog számítani a kinti, napközbeni hőség (például reggeli/esti futás, kondizás), a sportolás itt egy elég tág fogalomként értelmezhető. Vagyis ha egyszerűen csak sétálsz egy fél órát naponta, vagy kocsi helyett a gyaloglást választod, már tettél valami hasznosat, amivel támogatod a tested egészségét. De ha strandolni mész, akkor például úszhatsz is egy keveset. A lényeg, hogy mozogj!
 
5.      Nyaralás
Nem kell ahhoz sok pénzzel rendelkezni, hogy elmehess nyaralni, mert ez a pont gyakorlatilag azt foglalja magában, hogy menj el egy olyan helyre, ami számodra különleges, és ahol ki tudsz kapcsolódni. A klasszikus vízparti nyaralás egy nagyszerű lehetőség erre, de igazából mindegy, hová mész, az a fontos, hogy láss világot, és mozdulj ki a megszokott környezetedből! A nyaralásban az a jó, hogy olyankor a feladat a pihenés. Nincsenek kötöttségek, tulajdonképpen azt csinálsz, amit akarsz, és egy igazi életreszóló élmény kerekedhet az utazásból annak ellenére, hogy nem is tettél semmi különöset, csak feltöltődtél.
 
6.      Önkifejezés
Bár szorosan kapcsolódik a hobbikhoz, mégsem teljesen ugyanaz, mert az önkifejezés nemcsak különböző tevékenységekben, hanem gyakorlatilag bármiben megmutatható. Nyáron szabadon öltözködhetsz, körmöt festhetsz és sminkelhetsz is, így szabad teret kapsz az igazi önmagad megvalósításához. De értendő ez arra is, hogy találj különböző módszereket a saját véleményed kinyilvánítására, csinálj olyan dolgokat, amik boldoggá tesznek és eleresztheted általuk a fantáziádat, egyszóval próbáld kifejezni magad! Használd ki a nyarat, bulizz, beszélgess másokkal, ismerkedj meg új emberekkel, akik hasonlóan gondolkodnak, mint te, és érezd a lehető legjobban magad egész nyáron!
 
7.      Egészség
Nyáron talán mindannyian képesek vagyunk tudatosabban étkezni, hiszen a tanévben, a nagy rohanás ideje alatt sokszor nem is tudtunk reggelizni, meg úgy egyáltalán a sok stressz miatt nehezebb volt kiegyensúlyozott életet élni. Viszont ha már itt a nyár, figyeljünk oda például arra, hogy megfelelő mennyiségű vizet igyunk, több gyümölcsöt, zöldséget fogyasszunk, de ez most talán amúgy sem nehéz, hiszen az ilyesmiket néha jobban is kívánjuk, mint a nehéz ételeket, vagy a csokit. Időnk is van arra, hogy egy kiadósat reggelizzünk, vagy éppen jobban odafigyeljünk a különböző ételek összetevőire.
 
8.      Olvasás
Egy jó könyv nemcsak szórakoztat, megnevettet, vagy egyéb érzelmeket vált ki belőlünk, hanem még művelődünk is, fejlődik a szókincsünk, ez pedig nagyon hasznos. Olvasni már csak azért is érdemes, mert akármennyire is unatkozunk, a kedvenc könyvünk biztosan le tud majd minket kötni, akár órákra is. Sokan meggondolatlanul jelentik ki, hogy nem szeretnek olvasni, pedig a könyvekből akkora a választék, hogy bárki megtalálja a neki megfelelőt, ez garantált! Ráadásul egy jó könyvélményt követően az ember általában sokkal jobban érzi magát a bőrében, mert az, amit olvasott, megmozgatta a fantáziáját, előhozta a gondolatait, és egy egészen új nézőpontból ismerte meg a világot és talán önmagát. Az olvasás inspirál is, vegyük például a bloggerek esetét. Egy jó könyv számomra elképesztően nagy motivációt tud adni, hiszen azt szemlélni, ahogy a saját „pályánkon” kreálnak valami nagyszerűt, hatalmas alkotási vággyal tud megspékelni. Egyébként nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én miután kiolvastam egy jó könyvet, és mondjuk leülök írni, sokkal jobban tudok fogalmazni és jóval gördülékenyebben megy, mint máskor.
 
9.      Kipihentség
A nyárban az a jó, hogy a legtöbbször addig aludhatunk, ameddig akarunk, ettől pedig kipihentek leszünk. Hiszen alapvetően talán nem is lenne akkora rémálom a suli, de az, hogy minden nap egy hajnali kelést követően egész nap maximális odafigyelést és teljesítményt tudjunk nyújtani a tanórákon, egyszerűen nem lehetséges. A kipihentséget a tanévben legtöbben elfelejthetjük, viszont nyáron ki kell használni az alkalmat a megfelelő mennyiségű alvásra. Szerintem nem jó, ha a nyarunk is rohanásból áll, hiszen most vagyunk diákok, a nyári szünet arra van, hogy pihenjünk. Amúgy sem tudunk hatákonyak lenni, ha még ilyenkor is fáradtak vagyunk.
 
10.  Újdonságok
A nyár talán legeslegjobb, de kétség kívül a legizgalmasabb része az új dolgok kipróbálása. Ez jelenthet bármilyen olyan tevékenységet, amit eddig még nem csináltál. Első fesztiválozás, első blog létrehozása, első tengerparti nyaralás, első diákmunka… De ha csak a nyaralásra gondolunk, ott is csupa új dolog vesz körül bennünket, olyan új lehetőségek, amiket érdemes megragadnunk, ha jól akarjuk tölteni a nyarat. Merj újdonságokat kipróbálni, hiszen a nyár erre való: az igazi élmények átélésére, amikből majd meríthetsz a tanévben.

 
--------------------------------------------------------------------------------------------------------
Remélem, tetszett ez a kis lista, mindenképpen írjátok meg kommentben, hogy szeretnétek-e hasonlókat látni, vagy egészítsétek ki a felsorolást a saját tapasztalaitokkal! J
További boldog nyarat kívánok mindenkinek!

4 megjegyzés:

  1. Kedves Cassie!
    Ez az írás nagyon tetszett, szépen megfogalmaztad és ahogy olvastam, elkezdett motiválni, hogy, ó, igen, de jól mondja, valóban ezeket kéne csinálnom! Én pont pénteken értem haza egy táborból és most van pár szabad hetem a nyaralásig, félő volt, hogy punnyadni fogok, de szerintem majd előveszem ezt a listát, hogy inspiráljon. Nagyon hasznos bejegyzés volt, szívesen látnék még ilyeneket!
    Picit off: Kb. két hete találtam a blogodra és kedvencem lett, elolvastam az eddigi fejezeteket és nagyon tetszik. Mint már írtam, most voltam táborban és előtte nagyon izgultam, akkor kezdtem olvasni a történetet és igazán megnyugtatott, hogy Nóri be tudott illeszkedni, hiába egy kitalált történet ez. A fogalmazásod csodás, élvezet olvasni. Így tovább, lett egy újabb rendszeres olvasód!:)

    Anna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Anna!
      Köszönöm szépen a kommentedet, fantasztikus érzés olvasni a visszajelzésedet arról, hogy a bejegyzés motivációul tudott szolgálni. Drukkolok, hogy sikerüljön hasznosan eltölteni az idődet! :)
      És igazán örülök, hogy tudtam valamennyit segíteni a történeten keresztül. Ugye akkor jól sikerült a tábor? :)
      Ó, a dicséretet pedig hálásan köszönöm. <3
      Cassie T. Mendez ♥

      Törlés
    2. Igazán nincs mit, és köszönöm! :)
      Igen, a tábor remekül sikerült szerencsére, nekem is felesleges volt izgulnom, pont, mint Nórinak! :D
      További szép napot és jó munkát kívánok a bloggal, kedves Cassie T. Mendez!♥♥
      Anna

      Törlés
  2. Nagyon tetszett ez a bejegyzés. Miközben olvastam, én is motiválodtam és azt hiszem, reggeli után csinálok valami hasznosat (mint például nyelvet tanulni). Most találtam rá a blogodra és ez a első bejegyzés amit elolvastam, de megyek és elolvasom a történetet is. :)

    VálaszTörlés